Idén a Williams csapat FW37 -es kódjelű autója volt az első, amit láthattunk.
Az F1 Racing testvérlapja, az Autosport weboldal hozta le a címlapon
még az újság megjelenése előtt.
A gép orra feltűnőnek mondható, talán a tavalyi McLaren -re hajaz (reméljük sikeresebb lesz), és pont olyan
kellemetlen látvány nyújt, mint a 2014 évi kocsik eleje volt.
Az orron kívül a
kasztni kialakítása klassz, kifinomultabbnak tűnik a tavalyinál.
A színezés hasonló, és a külső alatt is Mercedes motor rejtőzik ugyanúgy, mint tavaly.
Ezt követte az új Force India bemutatása, illetve egy átmeneti konstrukcióé, hiszen a teljesen új autóra még majdnem egy hónapot várni kell, mivel azt csak a
második hivatalos teszten vetik be, február 19 -én, Barcelonában.
A csúszás szándékos, mivel tavaly a turbó
érkezése miatt a lényeg az volt, hogy minél többet fusson az autó az új
motorrendszerrel, de most már van benne elég kilométer, és eléggé megbízható is. A két teszt között pedig majdnem 3 hét van, így ennyivel többet
dolgozhatnak a VJM08-as konstrukción.
A VJM08 -asnak más lesz a két oldaldoboza, a hátsó vonalvezetése és
felfüggesztése, vagyis a teljes idei dizájn - az orrot és a
festést kivéve - nagyon eltér majd a most leleplezett kocsitól.
A Lotus-Mercedes E23 -as milliószor jobban néz ki, mint a tavalyi modell. A 2014 -es modellen megszokott targoncavilla orr végleg eltűnt.
Ennél több újdonság nem nagyon fedezhető fel a gépen, a
módosítások inkább a kasztni alatt húzódnak. Például az új futóműrendszer
és a vadonatúj motor, ami Renault helyett immár Mercedes.
Ez adhat
óriási lendületet a tavaly szenvedő istállónak!
Talán a legtöbben mégis az új McLaren-Honda -t vártuk! S mi tagadás, megérte rá várni! Látványosan szépre sikerült a Honda 23 -as!
A bemutató előtt számtalan találgatás látott napvilágot a kocsi külsejével és fényezésével kapcsolatban, de amint láthatjuk, a versenyautó színei nem változnak nagyban a tavalyihoz képest, marad az ezüst, amit egy év kihagyás után újra a
Hondával is sokszor azonosított piros szín egészít ki. Az oldaldobozai
feketék lesznek, mint 2014 -ben, de ide biztosan kerül majd még egy-egy nagyobb
szponzornév.
Az orr kifejezetten klassz, már-már konzervatív, a kocsi eleje egy csúszdára emlékeztet, az előző évi csonk itt is eltűnt.
Viszont a lényeg a kasztni alatt van: a Honda V6 -os turbómotorja, amit az előző
szezon végén, egy 2 napos teszten próbáltak ki, még az előző kasztniban. Mint ismert, a próba pocsékul sikerült, de idénre nem kis javulást ígérnek a mérnökök.
A regnáló világbajnok Mercedes AMG csapat egészen furcsa módon leleplezte le saját magát, egy kémvideót tett ki Twitter -ére.
Ez alapján a F1 W05 Hybrid orra nagyon hasonlít a McLaren-Honda -hoz, vagyis csúszdaként, de a rivális autójánál kissé
íveltebben megy lefelé.
Az is biztos, hogy a színében sem lesz
semmi változás, ahogy azt korábban feltételezték.
De lényeges még, hogy az
oldaldobozok egészen kicsik és íveltek, ez is jelentős újítás lehet a
tavalyi modellhez képest.
Ezt követte a Sauber-Ferrari csapat C34 -es modelljének leleplezése.
Talán ez az autó változott külsejében a legtöbbet az idei évre!
Az autó színe, az eddigi szürke helyett kék-sárga lett, ami az egyik új
pilóta, Felipe Nasr mecénásának, a Banco do Brasilnak a színe.
Ezenkívül az orra is elég érdekes, ugyanis ilyet még nem nagyon
láttunk: van kinyúló része, de nem csak egy csonk, mint a Williamsnél és
a Force Indiánál, hanem az orrkúp majdnem teljes szélességében
túlnyúlik az első szárnyon! Ugyanakkor lejtése a Mercedes -hez és a
McLaren-Honda -hoz hasonló.
Az oldaldobozok nagynak tűnnek kisebb levegőbeömlőkkel, és a hátsó szárnyban - ahogy ez kezd trend lenni - nincsenek keresztelemek.
De én mégis az új SF15-T kódjelű Ferrari bemutatását vártam a legjobban!
Ez az eddig látottakénál is hosszabb orrkúpot kapott! A helye jócskán
túlnyúlik az első szárnyon.
Teljesen szakítottak a tavalyi
porszívóorral, de annál sokkal jobban is néz ki ez a megoldás, és remélhetőleg
eredményesebbek is lesznek vele.
Különösen letisztult az autó oldalról: az oldaldobozok és a
motorburkolat nagyon szépen egybefolyik. S valószínűleg nem túlzás kijelenteni, hogy
külsőre a Ferrari 2008 óta nem csinált ilyen vonzó autót! Talán nem véletlenül mosolyog még a "Jégember" is a hivatalos csapatfotón? :-)
De a Toro Rosso is leleplezte STR10 kódjelű versenygépét, ami a Force India -hoz hasonlóan csak egy átmeneti konstrukció. Ahogy James Key technikai igazgató elmondta, hogy az autó még sokat változik Melbourne -ig. Mégis az orra akárcsak az új Ferrari -é...
A többi csapat csak a 2015. február 1 -én Jerezben megrendezésre kerülő teszten fogja bemutatni az idei autóját.
Természetesen ezekről is be fogok számolni!